Rólam

Jaksa Alexandra vagyok, tetováló. 16 évesen döntöttem el, hogy ez a hivatás az én utam, de csak 2020-ban, 26 éves koromban adódott úgy, hogy igazán bele tudtam vágni. Erős budapesti kezdés (Invictus Tattoo) és szegedi folytatás (saját hely, azaz Bloodlust Tattoo) után, visszatérve szülővárosomba Debrecenbe is kerestem a helyem, majd végül Bagamérban találtam meg családi fészkünket és az én kedves kis kreatív kuckó üzlethelyiségemet. Itt igyekszem belső vízióimból és a ti elképzeléseitekből, valami mindkettőnknek szépet és kifejezőt alkotni.

Kedvelt témáim: mágikus motívumok, zenével kapcsolatos minták, vagy akár spooky cukiságok, de bármilyen elképzelést szívesen megrajzolok. Fekete-fehérben és színesben is szeretek alkotni. Egyelőre azon dolgozom, hogy minél több stílust kipróbáljak és a kedvenc technikákból saját stílust alkothassak, így sokféle elképzelésre nyitott vagyok.

A képzőművészetekben való elmélyülést általános iskolás koromban kezdtem rajz szakkörön. Gimnáziumi éveim alatt autodidakta módon folytattam a gyakorlást, egyetemi éveim alatt pedig irodalommal és óvodapedagógiával foglalkoztam, de az alkotás és a tetoválás gondolata nem hagyott nyugodni. Elkezdtem komolyabban gyakorolni a digitális rajzolást/festést, majd a hagyományos technikákat is, később megvettem életem második, de valójában első jól működő tetoválógépét. Néhány kedves ismerősőmön, műbőrön és persze magamon elkezdtem a gyakorlást, aztán elhatároztam, hogy Budapestre költözöm, hogy egy nagyobb szalonban még több tudásra és gyakorlatra tehessek szert. A szerelem Szegedre vitt és itt már önállóan folytattam a munkát, később pedig már a férjemmel visszatértem szülővárosomba, Debrecenbe. Mikor kiderült, hogy várandós vagyok az első kisbabámmal, úgy döntöttem hasznosan szeretném tölteni az időt, így megismerkedtem a művészeti/tervező grafikával egy kicsit közelebbről. Kislányom születése után 8 hónappal visszatértem a munkához a hétvégéken, hogy ne rozsdásodjon be a tudásom és most itt vagyunk, a jelenben, amikor új helyszínen várhatlak szeretettel, majdnem teljes munkaidőben!

Fun facts